Inspirációk

Kós Károly és Makovecz Imre, 1975 körül

"... a haladás útját kereső hivatott építészeknek – korszerű építészeti törekvéseik megvalósíthatósága céljából – két út közül lehetett és kellett választaniok. E két út közül az egyik a régen ösmert, régóta járt, jól kitaposott út: átvenni idegenből – elsősorban a szomszédos Bécsből – az ottani haladó építészeti alkotások tartalmi és formai eredményeit és azokat – kisebb-nagyobb módosításokkal – átplántálni a magyar adottságok és lehetőségek talajába.
Ezt az utat választotta haladó építészeink nagyobbik része. A másik út a nehezebben járható, új, még töretlen út: a külföldi haladó építészeti alkotások műszaki és esztétikai eredményeinek csupán tanulságait használni fel és alkalmazni a hagyományaink és népi építészetünk szellemében igényelt új, korszerű és magyar építészet stílusváltozatának kialakítása, megteremtése céljából.”
Kós Károly (Kós Károly életrajz)

...„ Új életet kell építeni a semmi helyén úgy, hogy elővesszük a régi képeket, bejárjuk a vidéket és a múlt metamorfózisát letesszük a leromboltak helyére. Ez hosszú, szívós munkát igényel, és a megrendelő város, község következetes értő támogatását, akaratát.
(Makovecz Imre: Múltátalakítóknak, Országépítő 2010/4. 7.oldal)

"Az ember kötelessége, hogy a maga népét szolgálja. Aki ez alól kihúzza magát, az a népe árulója.”
Kós Károly

Interjú a 80 éves Kampis Miklós építésszel:
Makovecz Imre számára az ő építészete nem végcél volt, hanem eszköz, hogy a Kárpát-medence magyarjait összefogja, hogy amikor a vargyasi templomban felhangzik az, hogy „Tebenned bíztunk eleitől fogva”, akkor ez így legyen, a rovásírással ellátott oltárkő előtt. Nem az épület volt a cél önmagában. Meg kellene érteni, nem épületeket, hanem az embereket építette.
Imre az épületein keresztül nevelte az embereket. Jó néhány évvel ezelőtt Frisch Mihállyal, Kálmán Istvánnal és Balla Enikővel elmentünk Sárospatakra, ott sétálva hozzánk csapódott egy 16 év körüli kislány. Honnan jöttünk, láttuk-e már a gimnáziumukat, mert az olyan szép! Másnap elmentünk. Ott egy ugyanolyan görbe hátú, morcos arckifejezésű portásnő ült, mint bárhol. Szeretnénk megnézni az épületet − mondtuk. Kihúzta magát, és azt mondta, tessék parancsolni, ugye, milyen gyönyörű! Na, ezt csinálta Imre. Egy kripliből egy öntudatos, büszke embert csinált, igaz, hogy pillanatokra, de megcsinálta! És ez a dolog lényege.

Interjú Álmosdi Árpád építésszel (a Vándoriskoláról és a Mesteriskoláról):
Nagyon más a két képzés, és nagyszerű dolog, ha az ember mindkettőben részesülhet. A Vándoriskola az egyetlen olyan képzési forma, amely komolyan veszi, hogy az építészet szociális szobrászat. A Beuys-i gondolat szerint az építészet nem egy szakterület, vagy a művészet egyik válfaja, hanem egy társadalmi tevékenység. Sem az egyetemek, sem a posztgraduális képzések nem fektetnek erre elég hangsúlyt. Kund Ferenc írta a Vándorkönyvünkbe: „ne feledjétek, a szakma csak ürügy”. Súlyos mondat. Azt állítja, hogy az építészet csak eszköz valamihez.
Ezzel szemben a Mesteriskola alapelve az, hogy építészet maga a cél: nekünk, építészeknek végső soron az a dolgunk, hogy jó házakat tervezzünk.
(Országépítő 2016/1.)



 

https://csokabalazs.blogstar.hu/./pages/csokabalazs/contents/blog/28927/pics/14694679498549120_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?