Nagykaposi ház az Országépítő folyóiratban

Jelentés a határvidékről

Üzletház a Felvidéken

Nagykapos a történelmi Magyarország északkeleti sarkában elhelyezkedő Ung vármegyei település, Kassától 70 kilométerre délkeletre. Az előző századfordulón 1200 lakosú színmagyar mezőváros Ungvár gazdasági vonzáskörzetébe tartozott, a településen megtermelt javakat a 20 kilométerre lévő ungvári piacra hordták be. Északról szlovák falvak határolták Nagykapost. A város kereskedőrétegét 300 fős zsidó közösség alkotta.

A kor nemzetiségi viszonyairól érdemes beleolvasni Skultéty Csaba, a Szabad Európa Rádió újságírójának Vannak vidékek, féltett kishazák – az én Ung megyei Nagykaposom  című önéletrajzi könyvébe:

„Főszolgabíró nagyapám idejéből maradt ez a kis történet. Egy drótos tót, buzgó katolikus hívő eljutott Rómába. A Szent Péter téren andalogva szembetalálkozott két, reverendás egyházi személlyel, akik az ő zempléni-ungi szlovák tájszólásában beszélgettek. Derűs arccal hozzájuk fordult és megszólította őket, kérdezve: »Pan Vel’ komoznyoni Mad’ar?« (Uraim, Nagyságodék is magyarok?)

Igen, történelmi értelemben hungarus, magyar hazafi volt. Nem anyanyelve, hanem érzelme szerint. Századok örökségét hordozta, mindennapi életének nyelve vagy nyelvjárása természetes hozadéka volt államhűségének.””

 

A település kulturálisan a délre eső magyar városokhoz kötődött. Kisvárdára, Nyíregyházára jártak főiskolára, egyetemre a nagykaposiak, Sárospatak református kollégiumával élénk kapcsolatot ápolt a helyi református egyház.

1920-ban ezeket a kulturális kapcsolatokat vágta el a trianoni döntés, amely a határt Nagykapostól 60 kilométerre délre húzta meg. A város Csehszlovákiához került, Ungvárral és Kárpátaljával egyetemben. Így a gazdasági kapcsolatok egy része megmaradt, a város hivatalnokrétegét pedig csehekkel töltötte fel az államhatalom, akik egyformán idegenek voltak magyarnak, tótnak…

A második világháborút lezáró békediktátum következményeként Csehszlovákia átadta Kárpátalját a Szovjetuniónak, így Nagykapos gazdasági központját is elvesztette, Ungvár a határ másik oldalára került.

A település hagyományos, szervesen fejlődő gazdasági és kulturális élete megroppant, határvidékre került minden szempontból. Nagykapos kulturális és gazdasági kapcsolatait az új határok elvágták, a zsidóságot haláltáborba, a magyar vezető réteget málenykij robotra hurcolták. A századfordulón még virágzó mezővárosba a világháború után ipari üzemeket telepítettek, amelyek működtetéséhez szlovák embereket költöztettek a városba. Így a ma 10 000 fős Nagykaposon a magyarság számaránya 60%-ra csökkent. A város fejlődését a szocialista „típusmegoldások” biztosították: lakótelep-építések, erőteljes iparosítás, grandiózus építési tervek. Egy ilyen fejlesztési terv részeként bontották le a Fő utca déli oldalán álló polgárházak sorát, hogy új szocialista városközpontot építhessenek fel a helyén. Ebből aztán csak az értékes polgári épületek eldózerolása és a lakók kiköltöztetése valósult meg.

 

Ebben a szellemi és gazdasági határhelyzetben bíztak meg a Fő utca szemközti oldalára egy üzletház és oktatási központ terveinek elkészítésével. A telken egy menthetetlen épületrom állt, amelynek már csak finom részletei, volutás ereszkonzoljai, öntöttvas padlásszellőzői őrizték egykorvolt eleganciájának emlékét. A szomszédos épületek hasonló, épületdíszeitől megfosztott polgárházak, kábelerdővel keretezve.

Az új épület egyszerű alaprajzi szerkezettel épült: földszintjén két üzlethelyiség, az emeleten előadóterem létesült a szükséges kiszolgálóhelyiségekkel. A belső terek hangulatát a fehér falfelületek, a natúr fafödém és a funkcióhoz igazodó nyílászárók változatos ritmusa határozza meg. A földszinten az utca felé hatalmas üvegportálok készültek, az emeleti előadótermet egy középső faoszlop osztja, nyílásai a külső látványhoz, annak irányához igazodnak. Az utca felé középen hangsúlyos, konzolos ablak épült, az oldalfalon a letekintésre alkalmas kukucskálólőrések. Az ablakok változatossága súlyozza az egyébként homogén belső teret, kijelölve annak tengelyét és oldaltereit.


Az új üzletház hangulatában egy „lehetett volna” világot jelenít meg. Az utca irányában nagyméretű, hívogató portálok, az ajtó felett cégérek hirdetik a kereskedő portékáját, kiírva (nem csak cégnév mögé rejtve) a gazda nevét. Az épület tömegformálása egyszerű, csupán a hangsúlyos részletek kiemelése biztosítja az épület mívességét. A fafödém megjelenik az eresz alatt a külső homlokzaton is. Az oromfal lezárását az utca felőli oldalon konzolos profil indítja el, a másik oldalon egy hangsúlyos, tagolt bástya zárja le. Mögötte kezdődik a keskeny bejáróra néző oldalhomlokzat, aminek csak a párkány finom konzolos lépcsőzése ad egy kis hangsúlyt. Az oldalsó bejáró emelkedése festői perspektívát biztosít a keskeny résen bepillantónak.

 

Ha az elmúlt száz évben nem a szellemi pusztítás lett volna a cél a Kárpát-medencében, akkor ehhez hasonló házaknak kellene itt állniuk, pezsgő kulturális és gazdasági élettel. A ház felépítése a kitartást és az újrakezdést szimbolizálja számomra, egyben reményt ad, hogy valamikor az utca másik oldalán, az elpusztított polgárházak helyén tátongó gödör befoltozására, az épületek újraépítésére is lesz ereje a nagykaposi közösségnek.

https://csokabalazs.blogstar.hu/./pages/csokabalazs/contents/blog/36423/pics/lead_800x600.jpg
Felvidék,középület,üzletház
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Kapcsolódó blogbejegyzések

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?